Kedves Kolléganők és Kollégák!

Mélyen megérintett és nagyon megtisztelőnek érzem, hogy ma itt állhatok. Számomra azon emberek, akik előttem itt álltak példaképek és nem is gondoltam, hogy valaha én is a nyomdokaikba léphetek. Amikor az öröm és a meghatódás fázisain túl voltam, jött a kétségbeesés, hogy mit is fogok ennyi ember előtt mondani, miről osszam meg a bennem folyamatosan kavargó gondolataim! ?

Az endoszkópos asszisztensi szekció megalakulása után, mely 1985-ben Miskolcon történt,

(34 éve) az elsődleges cél az asszisztensek összefogása, közösséggé szerveződése volt, mely magával hozta, a közösség képzését, hogy hivatalos elismerést kapjon. 1990-ben közel 50 kolléganő kapott emésztőszervi endoszkópos asszisztensi képesítést tanfolyam nélkül. Ezt követően pedig beindult az endoszkópos asszisztensi oktatás folyamatosan az évek alatt. Az idők folyamán számtalan formán ment át képzésünk. Sajnos főiskolai szintre a mai napig nem tudtuk emelni a minősítésünket, holott külföldön ez szinte alapnak számít. Talán a jövő majd mást is hoz…

1998. november  született döntés a Prónay díj létrehozásáról  (évente  orvos, kétévente asszisztens is kapja)

Az Emlékérem alapításának a célja az Alapító Okiratban foglaltak szerint: az endoszkópos asszisztensek példamutató, közösséget formáló tagjainak elismerése.

Az Emlékérmet Kő Pál szobrászművész készítette.  Az Emlékérem 1999 augusztusára készült el  40 példányban, melyek közül 5 a család tulajdona, 2 az alkotóé, 2 pedig a Semmelweis Orvostörténeti múzeumba került, 1 db a MTA Miskolci Területi Akadémiai Bizottságé, 20 felett a Colon Szekció, 10 felett az Asszisztensi Szekciót rendelkezik.

Prónay Gábor országosan és nemzetközileg is elismert gasztroenterológus volt, iskolateremtő egyéniség, egyetemi oktató. A szakmán túl hozzáállásban, emberségben, értékrendben sokat lehetett tőle tanulni. Orvosait magas mércével mérte, naprakész szakmai ismereteket várt el, tudományos előmenetelükben segítséget nyújtott. Tanítványait tudásának átadása mellett megtanította a betegek tiszteletére, szakmai alázatra, emberségre, empátiára, megértésre.

Személye és munkássága összeforrt a MGT történetének több, mint három évtizedével. 1985-ben Miskolcon védnöke volt az első orvos-asszisztens közös konferenciának, ahol Endoszkópos Asszisztensi Szekció megalakult.

A tanfolyamaink továbbképzéseink az idő előrehaladtával szintén átalakultak és az orvosok előadásainak hallgatása mellett, önálló tudományos munkák, előadások születtek az asszisztensi szekció keretein belül. Szépen lassan kiléptünk a nemzetközi porondra is, nyelveket tanultunk, külhonban előadásokkal, poszterrel szerepeltünk és az orvostársadalom is egyre inkább elfogadta és támogatta, az asszisztensek törekvéseit.

A nemzetközi kitekintéseink magukkal hozták a fejlődést, a továbblépést, a lehetőségek kiaknázását mind technikai mind humánerőforrás oldalról.

A mai XXI. századi egészségügynek támogatásra lenne szüksége, hogy a betegellátás biztonságos és humánus legyen és a szakdolgozói pálya vonzó legyen a következő generációk számára is.

Kedves Kollégáim!

A mostani szinte követhetetlenül felgyorsult világunkban, nagy megtiszteltetés, ha megállhatunk egy pillanatra, ahol elismeréssel gondolnak ránk vagy éppen a mi elismerésünk miatt állhatnak itt kollégáink. Minden percben megtapasztaljuk a mindennapi tevékenységünk során és szinte már közhelyként hangzik: nem vagyunk sem anyagilag, sem erkölcsileg semmilyen formában elismerve, megbecsülve. El kell ismernünk, hogy előrelépések történtek, de valahogy úgy alakul, hogy szinte sosem érjük magunkat utol a bérrendezésben és a megbecsülésben. Ennek ellenére azt gondolom az egészségügy mozgatórugói azok a nővérek, asszisztensek, egészségügyi dolgozók, akik otthon lányok, anyák, feleségek, apák, férjek és vállukon viszik minden nap a munkahelyük és az otthonuk problémáit és igyekeznek legjobb tudásuk szerint megoldani azokat. Az empátia és a segítőkészség, az elesetteken akaró segítés vagy éppen a határozott döntés meghozása, ugyanakkor az együttérzés, a részvét minden nőben ott lakozik és a hozzá szerzett tudás, a fejlődni akarás képessége, hogy a mai kor követelményeivel lépést tudjunk tartani, teszi tökéletessé azokat az embereket, akiket a másokon való segítés motivál és az egészségügyi hivatás mellett teszik le voksukat egy életre. Természetesen itt említetem azokat a férfi kollégákat is, akik ugyan kisebbségben vannak közöttünk, de nélkülük nem lenne ilyen kiegyensúlyozott a betegellátás, mert egyre többen találják meg közülük az endoszkópos hivatást és teszik teljessé ezt a pályát. Az, hogy ezen belül merre tart az utunk mellékes az én nézetemben, mert hiszem, hogy mindenki akkor tudja a legjobbat kihozni magából, ha örömmel és szívvel – lélekkel látja el a feladatát, nemtől, kortól, beosztástól függetlenül. A problémát ma abban látom, hogy a fiatalabb generációk a korábban említett nehézségek miatt nem látnak perspektívát a hivatásunkban. Azoknak, akik döntéshozó helyzetben vannak látni kell, hogy mivel lehet motiválni egy fiatal pályakezdőt. És biztos vagyok benne, hogy nem csak a fizetés ami ösztönző erő kell, hogy legyen, hanem társadalmi elismertség, példaképek, jó munkakörülmények és jó hangulatú munkahelyek kellenek. Olyan munkahelyek, ahol csapatban és önállóan egyaránt megtanulnak dolgozni az emberek és nem szoronganak, hanem bizalommal vannak egymás és a vezetőik iránt. A tisztelet és a megbecsülés legyen kölcsönös a dolgozók és vezetőik között és ne kelljen aggódni senkinek, ha gondolatait megosztja másokkal. Ettől tudunk fejlődni, így tudunk építkezni. A problémák feltárása a megoldásokat hozza magával és minden megoldás egy újabb szintre emeli tudásunkat.

Magamról annyit, hogy tanárnak készültem majd egy év alatt rájöttem, hogy ez nem nekem való, abban a formában ahol kipróbáltam magam így lépnem kellett. Ekkor indult az első érettségi utáni képzés az egészségügyben. Mivel mindenképpen emberekkel szerettem volna foglalkozni, döntöttem: az egészségügybe a helyem. Ez 30 éve volt. Sosem bántam meg. Voltak, akik hittek bennem és voltak, akik nem. Voltak, akik gáncsoskodtak és aknákat telepítettek és voltak, akik szárnyakat adtak, hogy szabadon repüljek. Mindenkitől kaptam valamit, ami megerősített vagy elkeserített, de mindig volt valami, ami előre hajtott és fejlődni akartam. Persze az ember életében vannak mélypontok, de sikerült mindig olyan motiváló erőt találnom, mely továbblendített. Köszönetet mondok egykori tanáraimnak, oktatóimnak, volt és jelenlegi kollégáimnak, hiszen az ő egyéniségük, gondolatébresztésük is formált olyanná, amilyen ma vagyok. Nem vagyok tökéletes, csak törekedni tudok rá. De valójában nem is akarok az lenni, hiszen akkor nincs hová fejlődni. Ember vagyok, anya vagyok, nő vagyok, endoszkópos asszisztens, okleveles ápoló vagyok. Sokat tanultam és tanulok ma is. Ahogy tesszük közülünk nagyon sokan. Mert többre vágyunk. És ez nem baj. És vannak, akik nem akarnak tanulni, csak hittel, odaadással, tisztességgel, beteget ellátni. Tesszük ezt gyermekkel, beteggel, időssel, haldoklóval. A lényeg, hogy találjuk meg a helyünket ebben a rendszerben és legyünk elégedettek, amikor magunkba nézünk. Ha elégedettek vagyunk önmagunkkal, rendben van az értékrendünk és önértékelésünk az a másokkal való tevékenységünkre is pozitívan hat. Köszönettel tartozom férjemnek, aki mindig kitartott mellettem, ahogy teszi ezt sok-sok egészségügyi dolgozó családja, de sajnos néhányuknak a kiszámíthatatlanság, a távol töltött ünnepek és éjszakák, a pluszban vállalt műszakok miatt nem sikerült a meghitt családi hátteret fenntartania és egyedül kell boldogulnia a gyermekeiért, önmagáért. Köszönetet mondok anyukámnak, aki egész életemben feltétel nélküli bizalmával segített, amíg csak élt.

Miért mondtam mindezt el? Mert manapság kevés az olyan munkahely ahol tartósan, jól együtt tud dolgozni egy csapat. De miért is? Ahogy én látom, hiányzik egy generáció. Az a generáció, akinek az oktatása össze vissza alakult meglátásom szerint. Egyik oktatási forma még be sem fejeződött, elindult egy másik. A képzési anyagok vagy túlfedték egymást vagy egyáltalán nem volt átfedés. A bemeneti követelmények pontosan az alacsony jelentkezők száma miatt túlságosan alacsony szintre lettek helyezve, emiatt a kimeneti szint sem lehetett túl magas. A kétkezi betegágy melletti munka társadalmi elismertsége a mélypontra süllyedt, hiszen bármi módon a helyeket fel kellett tölteni, hogy működjön a rendszer. Sajnos, aki kényszer pályán mozogva kerül be egy ilyen fizikailag és szellemileg is teljes embert kívánó közegbe az nem tud megmaradni ezen a pályán. Maradtak a nálam kicsit idősebb kollégák, akik lassan nyugdíjba vonulnak és megérdemelt „pihenésüket” próbálják meg élvezni és van az én korosztályom, akik közül sokan külhonban próbálnak meg érvényesülni és biztos anyagi alapot teremteni további életükhöz. És vagyunk mi, akik többféle okból eredően itthon maradtunk és próbálunk magunknak és hivatásunknak erkölcsi, anyagi és társadalmi elismertséget szerezni, miközben saját kis mikrokörnyezetünkben megpróbáljuk az ideális körülményeket megteremteni a biztonságos és humánus betegellátáshoz. Sajnos a sokféle tevékenységünk között a hozzánk gyakorlatra érkező hallgatókat nehéz úgy oktatni, hogy meglássák a szebbik oldalát a mi hivatásunknak. Emlékszem és visszavárom azokat az időket, amikor megfelelő létszámmal dolgoztunk a betegek ellátásáért és gyakorlati oktatók kísérték a hallgatókat a klinikákon és kórházakban. Az ő feladatuk volt terelgetni a pályakezdőket, hogy megértsék, átérezzék a leendő hivatásuk szépségét, súlyát és fontosságát. Hogy észrevegyék, egy kedves szó, egy kézfogás egy együtt érző simogatás vagy csupán egy empatikus mosoly, néha csak a hallgatás milyen fontos a beteg vagy hozzátartozója számára. Tanultunk viselkedni és beszélni. Tudtunk köszönni. Persze, ma ez egy másik generáció. Volt már x,y,z. és még nem is tudom mi. De az alapvető értékek nem változhatnak meg. Az egymás iránti tisztelet alap. Nem kell mindenkit szeretni. Nem kell mindenkinek mindent tudni. Nem kell mindenkinek vezetőnek lenni. De, ha tiszteljük egymást, akkor tudjuk, hogy a maga szintjén mindenkinek elismerést érdemel a munkája és nem kevesebb, hanem más jellegű a feladata még akkor is, ha az mennyiségben, milyenségben, időtartamban eltér. Ki mit vállalt, ki mire képes.

A másik fontos tényező, ami ma hiányzik, hogy a feladatok képzési szintnek és képességi szintnek megfelelően legyenek elosztva. Tényleg nem kell mindenkinek ugyanazt a feladatot ellátni. De ezt fel kell vállalni. Nem tud mindenki irányítani, szervezni, nem tud mindenki idegen nyelvet, nyelveket beszélni, de a betegek fizikális, lelki szükségleteit maradéktalanul ki tudja elégíteni, asszisztensként tevékenykedni és sorolhatnám. Amennyiben ez társadalmilag is tudatosítva lesz, akkor a kezdő vagy beosztott asszisztens sem fogja magát kevesebbnek érezni, mint az őt irányító vezető szakember. Nagyon jó volna, ha minél több helyen az orvostársadalom valóban partnerként kezelné az egészségügyi szakdolgozókat, és nem csak előadásokban hangzana el az a bizonyos „TEAM MUNKA” a miénk kifejezés. Van erre példa bőven, így tudjuk, hogy működik. Persze ehhez nekünk, endoszkópos szakasszisztenseknek, egészségügyi szakdolgozóknak is fel kell nőni és tudni kell, hogy személyes kontaktusunkban és szakfeladataink ellátása közben, hol az a bizonyos határ. Kölcsönös tisztelet az alapja mindennek!

Az egészségügyi dolgozók többsége hiszem, hogy annak ellenére fáradhatatlanul teszi a dolgát, hogy a szakmai, társadalmi és egészségpolitikánk jelentősen behatárolja lehetőségeinket. A betegellátó rendszer működése sokszor csak az ott dolgozó szakemberek elkötelezettségén múlik. Tesszük mind ezt azért, mert bízunk benne, hogy a döntéshozók észreveszik és hatásosan bár kissé elkésve még kezelni tudják a helyzetünket és értékelni tudják az elkötelezettségünket. Tesszük mindezt azért, mert mindegyikünkben ott van a segíteni akarás, a tenni akarás, a nem ártás!!! Amire felesküdtünk mi is! Szeretnénk, ha lenne következő generáció, aki erről gondoskodni tud megfelelő empátiával, türelemmel és tudással! Kívánok a mindennapokhoz kitartást, örömöt, empátiát és hitet és valahol legyünk hálásak a sorsnak, hogy az egyik legszebb hivatás képviselői lehetünk.

Egy gondolattal búcsúzom: „Mindannyian egy hatalmas kozmikus zenekar tagjai vagyunk, melyben minden élő hangszer egyformán fontos a teljes és harmonikus összhangzathoz.”

Köszönöm a megtisztelő figyelmet:
Paulovicsné Kiss Melinda

Tisztelt Közgyűlés Kedves Kolleganőim , kollegák, vendégek!

Nagy megtiszteltetés számomra hogy most itt állhatok nagy példaképekkel magam mögött . Olyan kolleganők után akik számomra értékteremtő és példaértékű munkát végeztek . Talán ezért is állhatok itt. Mindig meghatározó hogy az ember milyen közösségbe kerül és mit visz tovább, mi lesz az értékrendje, mi lesz a motivációja. Számomra ezt jelentette az első munkahelyem, ezt jelentette az asszisztensi szekció. És sok mindenki számára meghatározó volt az az ember, aki megdönthetetlen értékeket teremtett orvoslásban és tudományos munkásságán túl emberségben mint Dr. Prof,Prónay Gábor, akinek szellemisége , munkássága példaértékű lehet.

Prof. dr. Prónay Gábor
(Heréd, 1922. október 12. — Miskolc, 1992. május 15.)

Prónay emlék előadás letöltés

Kedves Kolléganők, tisztelt jelenlévők!

Hosszú évek teltek el a kezdetektől a mai napig. Kérek mindenkit, hogy előadásomra úgy tekintsen, mint egy kedves visszaemlékezésre, senkit nem állt szándékomban megsérteni azzal, hogy kihagytam az előadásból vagy nem említem név szerint. 60 év nagy idő az MGT életében is. Ezen belül az asszisztensi szekció magalakulása óta 33 év telt el.
Előadásomba objektív tények, de szubjektív érzelmek alapján próbáltam összefoglalni az elmúlt évtizedek fejlődését, változását, történéseit.
Mivel valahol ekkora idő ismertetésénél meg kell húzni a határokat, óhatatlanul elmarad 1-2 fontos adat, személy megemlítése, mely a közösség számára fontos. az elmaradt információk megemlítésére igyekszem lehetőséget adni, előadásom végén.
Az endoszkópos asszisztensi szekció megalakulása után, mely 1985-ben Miskolcon történt az elsődleges cél az asszisztensek összefogása, közösséggé szerveződése volt, mely magával hozta, a közösség képzését, hogy hivatalos elismerést kapjon. 1990-ben közel 50 kolléganő kapott emésztőszervi endoszkópos asszisztensi képesítést tanfolyam nélkül. Ezt követően pedig beindult az endoszkópos asszisztensi képzés folyamatosan az évek alatt, melyet először az ETI, majd a GYEMSZI, ezt követően az ENKK, majd jelenleg az AEEK szervezésében végezhettük el. Az idők folyamán számtalan képzési formán ment át képzésünk. Sajnos főiskolai szintre a mai napig nem tudtuk emelni a minősítésünket, holott külföldön ez szinte alapnak számít. Talán a jövő majd mást is hoz….
A tanfolyamaink továbbképzéseink az idő előrehaladtával szintén átalakultak és az orvosok előadásainak hallgatása mellett, önálló tudományos munkák, előadások születtek az asszisztensi szekció keretein belül. Szépen lassan kiléptünk a nemzetközi porondra is, nyelveket tanultunk, külhonban előadásokkal, poszterrel szerepeltünk és az orvostársadalom is egyre inkább elfogadta és támogatta, az asszisztensek törekvéseit.
A nemzetközi kitekintéseink magukkal hozták a fejlődést, a továbblépést, a lehetőségek kiaknázását mind technikai mind humánerőforrás oldalról.

Továbbképzések:

I: 1987-ben MGT alatt történt: Endoszkópos asszisztensek Továbbképző konferenciája
II:1991-ben külföldi vendégelőadó is volt Diane Campbell a Gasztroenterológiai Endoszkópos Asszisztensek Nemzetközi titkára személyében.
III: 1992-benBudapesten nemzetközi bemutató
IV.1994-ben Miskolcon: Kelet Európai Workshop
MGT- n folyamatos volt az asszisztensi szekció önálló részvétele.
V.1994-1999 őszi továbbképző konferencia
Regionális továbbképzést tartottak folyamatosan GE centrumokban
1996-tól UEGW-n való részvétel
2000-től Olympus Akadémiai továbbképzéseken részvétel
2010. augusztustól Balatonaliga – Endoplus kft. endoszkópos asszisztensi továbbképzések, mely későbbiekben már a műtősnők képzését is magában foglalja.

Rendezvények:

MGT, FIGAMU, Erlangeni modellek, NOTES, endoszkópos és colon szekciók,, őszi továbbképzéseink, Nemzetközi Workshopok itthon, ESGENA rendezvények.
Ezek a lehetőségek különösen egyeseknek olyan lendületet adtak, hogy az endoszkópos asszisztensi társadalom, tapasztalatuknál, tudásuknál fogva elfogadta őket vezetőnek, iránymutatónak. E kiemelkedő tudással, meggyőződéssel rendelkező kolléganők akár a saját munkahelyükön, saját kis munkakörnyezetükben olyan apró csodákat tudtak elindítani, mely mindannyiunk hasznát szolgálta.
E személyek közül kiemelném Husztik Zoltánné Jutkát, aki a megalakult asszisztensi szekció I. elnöke lett. Úttörő szerep jutott neki, hiszen egy addig ismeretlen”létforma” első vezetőjeként egyaránt kellett utat mutatnia és megfelelnie az akkori kihívásoknak. Köszönjük, amit Domján Lali bácsi támogatásával a szekciónk előre meneteléért tett és, hogy létrehozták a GEA alapítványt, mely azóta is az endoszkópos asszisztensek támogatását tűzte ki céljaként. Jutka nevéhez kötődik az első olyan előadás is, mely külföldön hangzott el, magyar asszisztens részéről. (1992 Athén), hazánkat képviselve. Köszönjük a hosszú évek munkáját!
Szomorú tény és talán sokak emlékeiben él Eszenyi Zsuzsanna, aki Jutkát követte az elnöki pozícióban. Rendkívül agilis, művelt kolléganő volt, aki sajnos betegsége miatt rövid ideig tölthette be ezt a funkciót és halálával nagy veszteség értette az endoszkóposokat. Ő információim alapján az ORFI-ban dolgozott.
1996-1998-ig kettős elnökség volt Husztiké Jutka és Horváth Imréné, Lexi személyében.
1998-2006-ig Horváth Imréné, Lexi töltötte be önállóan az asszisztensi szekció elnöki pozícióját. Nevéhez számtalan intézkedés, törvényjavaslat, módosítás, továbbképzés és csapatépítő kirándulás fűződik. Ő is az elsők között volt, aki 1990-ben megkapta az endoszkópos szakasszisztensi képesítést.
A számtalan kérvény közül, mely jobbító szándékkal történt kiemelném, hogy rendkívül veszélyes munkahelynek nyilvánítsák az endoszkópos laborokat. E törekvése célt is ért. Számos továbbképzés és külföldi út megszervezése kötődik nevéhez, mely mindig az asszisztensek fejlődését, közösséggé formálódását tűzte ki célul.
A külföldi utak mindig szakmai továbbképzéssel összekötve történtek, akár külföldi kongresszus látogatására is lehetőséget adott.
Nyelvtanfolyam elvégzésére is lehetőség volt, ennek támogatása is biztosítva volt. Munkahelyén és az asszisztensi szekció keretein belül is a haladást, a fejlődést képviselte, személyisége, temperamentuma közösségformáló hatású.
Pécs az otthona, az I.sz. majd a III. sz Belgyógyászati Klinika vezetőasszisztenseként tevékenykedett több évtizeden keresztül, jelenleg a Villa Medici Magánklinikán is dolgozik és természetvédelemmel, madarakkal foglalkozik szabadidejében.
2006-tól az asszisztensi szekció vezetőjének Kokas Mariannt választottuk meg, aki hosszú éveken keresztül Győrben majd ezt követően a mai napig Mosonmagyaróváron dolgozik ápolási igazgató helyettesként, illetve endoszkópos vezető asszisztensként.
Mariann a kezdetektől fogva hangsúlyt fektetett az endoszkópos laborok hygiénés viszonyainak javítására. Ez ügyben is továbbképzéseket szervezett, előadásokat tartott és még könyv-fejezetet is írt. Az ESGENA oktatási bizottságában hosszú éveken keresztül képviselt minket és az endoszkópok fertőtlenítésére szolgáló guidelinet is lefordíttatta részünkre. Fontosnak tartotta az új ismeretek megszerzését, a külföldi guidelinék hazai adaptálását, az endoszkópos asszisztensek nemzetközi porondon való megjelenését, az ESGENA-val való kapcsolat kialakítását és fenntartását. Megszámlálhatatlan hazai továbbképzés és képzés résztvevője és szervezője.
Saját magát és környezetét folyamatosan képzés alatt tartja. 2007-ben asszisztensi fronton Győrben a nemzetközi Workshop hazai szervezője, ezért az országból néhány asszisztens, köztük én is e fantasztikus Workshop aktív résztvevője lehettünk. A képzésünk fejlesztésében és az oktatásban is részt vett. Pontszerző előadásokat, továbbképzéseket szervezett az endoszkópos asszisztenseknek és mindig az előrehaladást és a fejlesztést tekintette szívügyének. Következetes ámde támogató személyisége példaként említendő számunkra és a minket követő generációk számára. Feltéve, ha lesz……

Kormosné Török Éva

Ki sem mondom milyen rég, de alapító tagja az asszisztensi szekciónak. 33 éve töretlen a szeretete, az elhívatottsága a szakma iránt. Részt vett folyamatosan az endoszkópos asszisztensek képzésében és vizsgáztatásában. A továbbképzések és hand-on trainingek rendszeres részvevője és aktív szereplője. Munkahelye hosszú évtizedek óta (1977), a BAZ megyei kórház endoszkópos laborja volt, ahol a szakma kiválóságaival dolgozhatott együtt és okíthatta az őket követő asszisztenseket. Fiatal koromban magam sem tudom miért, féltem az erős személyiségétől, szigorú tekintetétől, erős és határozott vélemény nyilvánításától. Aztán megismertem közelebbről és tiszteltem….a tudást, az emlékeit, a tapasztaltságát. 33 éve valamilyen formában, de mindig minket képvisel. Néhány éve már nem vezetőségi tagként, de részt vesz az életünkben.
Évi így írt magáról korábban:
„1970-től haláláig dolgoztam Prónay profeszorral. Talán a volt és a mostani osztályvezető főorvosaim nem veszik rossz néven, ha azt mondom, számomra Ő volt az igazi FŐNÖK csupa nagybetűvel. Megkövetelte a lelkiismeretes, precíz munkát, akár munkaidőn túl is, és elvárta a lelkesedést is. Mindig talált időt a szakmával kapcsolatos ötleteink és véleményünk megvitatására, és megkereshettük a magánéleti problémáinkkal is. 1977-ben, amikor az endoscopiára kerültem, elmondta, hogy milyen nagy lehetőségek várnak rám és hogy milyen nagyszerű munkakört talált nekem. Bennem maradt némi kétség hogy valóban elérhetők – e számomra ezek a célok és ha igen képes vagyok –e erre? Azt, hogy mai napig ennyire szeretem a munkámat, azt hiszem neki köszönhetem, hisz a vizsgálatok során már a kezdetektől parternek tekintett, elvárta, hogy tudjam mit látok, legyen véleményem. Amikor egyszer colonoscopia alkalmával szembetaláltuk magunkat az epehólyaggal és azt hittem soha nem fogok endoscopot a kezembe többé, odaparancsolt a következő vizsgálathoz, mert aki endoscopos vizsgálatot végez az perforálhat is. A fontos az, gondoljuk át, hogy hol hibázhattunk és tanuljuk belőle.”
Az én válaszom erre, hogy: igen Évi. Prónay professzor úr nagyon jól érezte, hogy miért választott téged, mi pedig csak azt mondhatjuk: Köszönet az elmúlt évtizedekért!!!

Udvardi Pálné

Az első magyar endoszkópos jegyzet megalkotója mely endoszkópos asszisztenseknek íródott. Hosszú éveken keresztül tanultak és tanultam én is, mint hallgató ebből a jegyzetből. Több éven keresztül a vezetőség tagjaként segítette az endoszkópos asszisztenseket Udvardiné Erzsike is alapító tag.

Kabai Annamária

GEA alapítvány Kuratórium Elnöke 2014 óta. Becsületes, lelkiismeretes, fáradtságot nem ismerő fantasztikus kolléganő. Rendbe tette a kor mai követelményeihez igazítva az alapítványunk jogi kihívásait, pénzügyi dolgait, mely eddig is az asszisztenseknek és az asszisztensekért van, volt és remélhetőleg működik majd továbbra is. Precíz beszámolók, alapítványi megbeszélések, elszámolások, korrekt, pontos munka. A beszámolók és a precízen kidolgozott dokumentumok az endoszkópos asszisztensi szekció logója megtalálhatók a honlapunkon. Az endoszkópos asszisztensi szekció vezetőségi tagjaként rendkívül, aktív és segítőkész. Szép előadásai, hozzászólásai, segítőkészsége, aktivitása ez idáig csendben végzett munkája azt gondolom, elismerést érdemel.

Kedves kolléganők! Kedves Jelenlévők!

Előadás közben gondolom mindenki fel tudott idézni, egy kedves embert, egy megható vagy emlékezetes pillanatot a múltból. Bízom benne, hogy mindenki ismer a környezetében egy számára fontos embert, akitől tanulhatott, szakmát, hivatást, vagy emberi tartást, de fontos lehet egy olyan ember is, akire soha sem szeretnénk hasonlítani. Talán a felvetített képek emlékeket idéztek és örömkönnyeket vagy netalán fájdalmas perceket idéznek fel bennünk. A lényeg, hogy egy percre emlékezzünk a múltra, éljük át a jelent és gondolkozzunk el jövőnkön. Ha a múltunkból tanulva, a jelenben úgy élünk, hogy a jövőnkre bátran előre tekinthetünk, akkor már megérte eddigi tevékenységünk.

Kedves Kolléganők!

Az idei jubileumi nagygyűlésünkön arra kérlek Benneteket, hogy emlékezzünk meg, a sajnos már köztünk nem lévő kolléganőkről és kollégákról is, melynek sajnos jelenleg is szomorú aktualitása van. Azért, hogy ma én itt állhatok köztetek és általatok választott elnöke lehetek az asszisztensi szekciónak, nagy szerepe jutott volt kolléganőmnek, barátomnak, aki akkor is bizalmat szavazott nekem, amikor senki más. Mondhatni a kezdeteknél ő volt a mentorom, segítőm, akitől a hivatásunk szeretetét, a beteggel, orvossal való kommunikációt és a technikai ördöngösségek egy részét megtanulhattam. Talán kimondhatom, ha ő nincs, ma én sem állok itt. Hálás vagyok érte, hiszen, ha a kezdeti nehézségeknél nincs valaki, aki a kezdő kolléganőt felkarolja, hogy egy csapat részévé váljon és a lehető legjobbat hozza ki magából, akkor nehéz lesz együtt dolgozni örömmel. (Merci).
Kérem, egy rövid főhajtással tiszteljük meg emléküket…..Köszönöm.
Ha lehetőségetek van rá, keressétek meg azt az embert, aki meghatározta endoszkópos asszisztensi léteteket és mondjátok el neki, ha még nem késő.
Én magam köszönetet mondok Dr. Solt Jenő főorvos Úrnak, aki 1994-től-2010-ig volt a vezetőm és igen kemény éveket biztosított, de megtanított küzdeni, kiérdemelni a bizalmát és egy csomó endoszkópos beavatkozásban úgy érzem úttörő munkát végzett az országban, melynek általa részese lehettem. Két év kellett, hogy észre vegyen, de utána mindig, mindenben mellettem állt. Köszönettel tartozom Pakodi főorvos Úrnak és Vincze Áron Tanár úrnak, amikor bizalmat adtak nekem 2010-ben és belecsöppentem egy másik világba, az egyetemi életbe és új kihívások elé állítottak. Újból és újból megerősítésre szorulok, hogy ebben az új világban, megtaláltam- e a helyem?!
De legfőképpen köszönettel tarozom a csapatomnak, akivel 8. éve gyűrjük a nehéz mindennapokat és igyekszünk hol megkeseríteni, hol széppé tenni egymás életét, mert mi így vagyunk egy csapat. Név szerint szeretném kiemelni helyettesemet,/Fülöpné Ravasz Anitát/ csendes hátteremet, aki sok-sok éve mellettem áll és nyugodtan mehetek el, ha rá kell bízni a feladataimat, mert biztos vagyok benne, hogy megoldja azokat.
Nem szeretnék megfeledkezni az elmúlt évek során támogatóinkról sem, akik lehetővé tették, hogy ebben az anyagiaktól függő világban elménket élesebbé, kezünket ügyesebbé tegyük.
Köszönet: ANAMED kft, EndoPlus Kft,( legnagyobb támogatóink) Allegro kft, Elektro Oxigén kft, Hun-med kft, Micro Medical kft és köszönet a Ferringnek aki évek óta egy kis fogadást rendez részünkre és továbbképzést indított on-line az endoszkópos asszisztensek számára.
Végezetül kedvenc gondolatommal zárom soraim:”Mindannyian egy hatalmas kozmikus zenekar tagjai vagyunk, melyben minden hangszer egyformán fontos a teljes és harmónikus hangzáshoz.”
Becsülje meg minden vezető a munkatársait, s ha másra nincs is lehetősége egy köszönömmel adjon hangot elismerésének!

Köszönöm mindenki türelmét és munkáját!
Paulovicsné Kiss Melinda

2018 jubileum letöltés